A sushi elképesztő története, avagy az éhes halász gyorsan akart enni

A sushi eredete a múlt homályába vész, ám néhány éhes halász komoly szerepet játszott a megjelenésében. Eredetileg rizst sem fogyasztottak a halhoz, amit ráadásul nem is nyersen tálaltak.

Ha valaki megkóstolná a korabeli sushit, garantáltan azt mondaná rá: „sushi!” - a kifejezés ugyanis azt jelenti, „ez savanyú”. A Délkelet-Ázsiában elterjedt, korabeli sushi gyakorlatilag erjesztett rizses halas étel volt, sóban tartósítva. A rizst meg sem ették hozzá, annak más feladata volt.
A sushi elképesztő története, avagy az éhes halász gyorsan akart enni
A narezushi ráadásul nem is japán, de nem is kínai étel volt eredetileg: az időszámításunk szerinti második században került bele a „sózott pácolt hal rizzsel” írásjel a szótárukba: 鮓, amit úgy ejtettek: narezushi.

A japán változata a namanare volt, ami gyakorlatilag hal rizzsel (生成, なまなれ).

A sushi és az umami, az ötödik alapíz

A japánok által feltalált, ötödik alapíznek nevezett umami is a sushinak köszönhetően jelent meg. Ahogy a sózott rizsben erjed a hal, a rizsből kiváló ecet aminosavakká kezdi bontani a halat.

Ez a bontási-erjedési folyamat pedig létrehozza azt a különleges ízt, amit tényleg nem sorolhatunk a többi négy (keserű, sós, édes, savanyú) közé!

A sushi evolúciója az erjesztéstől a nyers halig

Persze, amikor az éhes halászok szerettek volna enni pár falatot, nem nagyon foglalkoztak az ízekkel, a „nincs még kész, drágám” pedig aligha számított elfogadható válasznak. Érthető, hogy az évszázadok múltával megjelent az oshizushi majd az edomae nigirizushi (Edói-öbölben, vagy modern nevén Tokiói-öbölben fogott hal), amit egyszerűen csak sushinak nevezünk.

A legelső említése érdekes módon egy adóbefizetési iratban jelenik meg, ahol zakonosushi-ként említették. Kicsit később már a 鮨 jelet használták, amit sushinak ejtettek.

Évszámok nélkül ez aligha tűnik jelentősnek, ezért vegyük hozzá, hogy már hatszáz évvel ezelőtt azon dolgoztak a japánok, hogy felgyorsítsák az erjedési folyamatot, és háromszáz évvel ezelőtt már mindenféle tenger ételt sushi formában tálaltak!

Hanaja Joheinek lehetünk hálásak a sushiért

Hogy miért hagyta el teljesen a fermentálási, azaz erjesztési szakaszt? Az éhséggel persze vicceltünk – a szaggal már kevésbé. Az erjedésnek, mint bármi más étel vagy ital esetében, sajátságos kísérő szaga van.

Márpedig jó nyomon járunk, ha azt feltételezzük, hogy a narezushi érési folyamata során keletkezett „illatok” okozták, hogy végül a japán gasztronómusok lemondtak az egészről és inkább nyersen kezdték a sushit fogyasztani. Igaz, aki kedveli a kék sajt, a hal és a rizsecet szagkeverékét, az akár kellemesnek is mondhatja – azonban még a japánok többsége is szerényen úgy nyilatkozott, hogy „nem vonzó”.

A világot meghódító, nyers halból és tengeri ételekből készített sushi feltalálójának a neve is ismert: Hanaja Joheinek hívták az urat, aki a 19. század elején tényleg gyorsan szeretett volna halas-rizses ételt enni, és nem volt hajlandó várni. Gyakorlatilag ő találta fel a gyorsételek ősét, de legalábbis az első, tényleg egészséges gyorsételt.

Márpedig ha éhesek vagyunk, és igazán jót akarunk magunknak, válasszuk valamelyik garantáltan egészséges, tiszta alapanyagokból, a legmagasabb konyhai sztenderdek szerint, eredeti receptek alapján készített sushit a sushi.hu kínálatából!


Kapcsolat

  • La-Guna Étterem & Mori Sushi

    Cím: 1215 Budapest,
    Bajcsy Zsilinszky u. 47.

    Online rendelés leadása ITT »»»
    Szállítási kerületek:
    I, II, III, V, VI, IX, XI, XII, XIII, XX, XXI,
    XXII, XXIII

    Rendelés: +36 1/788-8147
    Asztalfoglalás: +36 1/787-9522

    Web: www.lagunaetterem.hu
    asztalfoglalas@lagunaetterem.hu 
  • IMÁZS Étterem

    Cím: 1067 Budapest,
    Hajós utca 16-18.

    Online rendelés leadása ITT »»»
    Szállítási kerületek:
    I, II, III, V, VI, VII, VIII, IX, XI,
    XII, XIII.

    Rendelés: +36 70/425-0201
    Asztalfoglalás: +36 1/269-3263

    Web: www.imazsetterem.com
    info@imazsetterem.com
  • La-Guna Sushi Bar

    Cím: 1193 Budapest,
    Üllői út 216/8

    Online rendelés leadása ITT »»»
    Szállítási kerületek:
    VIII és IX bizonyos területei,
    X, XVIII, XIX,
    valamint Gyál és Vecsés

    Rendelés: +36 70/425-0090
    Asztalfoglalás: +36 1/280-0845

    Web: www.lagunasushi.hu
    sushilevelezes2@gmail.com