Sushit evőpálcikával együnk, sose kézzel, avagy mire ügyeljünk, ha evőpálcikát használunk

A sushi evését éppen olyan étkezési előírások övezik a japán kultúrában, ahogy, például a csirkepaprikásét Magyarországon. A japán étkezési szokások követi azonban még sokkal inkább ragaszkodnak a hagyományokhoz, mint mi idehaza.

Ahogy nem harapjuk a kenyeret, kizárólag törünk belőle és úgy esszük a lecsó vagy a hal mellé, vagy sosem piszkáljuk a fogaink közé szorult ételt késsel, úgy a japán gasztronómia is több olyan szabállyal bír, amik elsőre nem tűnnek érthetőnek.


Ez az írásunk a sushihoz kötődő étkezési szabályokat járja körül, és igyekszünk felderíteni a néha különös előírások okait is. Sőt az esetleges kezdők kedvéért még az evőpálcikával való evés titkát is megosztjuk!

Ami elsőre lehetetlennek tűnik, avagy hogyan együnk az evőpálcikával?

Éppen úgy, ahogy nálunk illik egy készletből származó evőeszközöket szervírozni, figyeljünk arra, hogy a pálcikák is egyformák legyenek!
Az evőpálcikák kézbe vételének sorrendje a következő:

  1. tegyük az első pálcikát a hüvelyk- és középső ujjunk közé,
  2. tegyük a második pálcikát az elsővel párhuzamosan, annak tetejére,
  3. szorítsuk be az alsó evőpálcikát a hüvelykujjunk alsó része és a középső ujjunk ujjbegye közé,
  4. végül a felső pálcikát rakjuk a hüvelykujjunk és a mutatóujjunk ujjbegye közé.

Az evőpálcikák közül így mindig a felsőt használjuk csíptetőként, és kis gyakorlással könnyűszerrel fogjuk felcsippenteni a makikat, rákot vagy éppen a rizst.
Pont az evőpálcikák miatt készül a japán gasztronómia rizse (meg a kínai konyháé is) direkt úgy, hogy nagyobb darabokban is egyben maradjon, így evőpálcikával is könnyedén kezelhető.

Mit tegyünk, ha pergősebb, kevésbé tapadós a rizs? Nos, a rizses tálkát megemelhetjük és közelebb vihetjük a szánkhoz, ez teljesen elfogadott.

Evőpálca etikett, avagy mit tegyünk, és mit kerüljünk el feltétlenül
Az evőpálcikához legalább annyi megkötés kapcsolódik, mint a nyugati világ evőeszközeihez. A helyes tartással kezdődik minden. A pálcikával való evés közel sem annyira bonyolult, mint elsőre látszik, csupán kicsit gyakorolni kell velük – éppen úgy, ahogy kiskorunkban Nyugaton is gyakorolnak a gyerekek késsel és villával enni.

A legfontosabb, amit akkor is tartsunk be, ha minden mástól eltekintünk, hogy az evőpálcikát sosem szúrjuk bele a rizses tálkába vagy a sushiba. Ez talán a legnagyobb baklövés ugyanis, amit el lehet követni.


Ennél még az is „jobb” ha valaki lenyalja az evőpálcikákat, vagy két külön kézbe fogja, és úgy használja, mint kést és villát – egyébként ezek is kerülendők! Különösképpen a pálcika lenyalása, mert az nagyjából az evés közbeni böfögés szintjén mozog.

Hogy miért a tálka rizsbe szúrt evőpálcika a legnagyobb illetlenség? A japánok szemében ez a temetési szertatáson gyújtott füstölőre emlékeztet, amit hagyományosan egy tál rizsbe szúrnak. Olyan hatást kelt, mintha egy európai ebédnél valaki egy ravatalozóból származó gyertyát gyújtana meg!

A sushi makijait és más fogásait is kifejezetten evőpálcikához alkották meg

Az egyes makik mérete, illetve a kíséretüket adó rák, tofu vagy rizs mérete és formája egyaránt az evőpálcikákhoz igazodnak: kényelmesen meg lehet fogni őket és pár harapással befalhatjuk az egyes makikat.

Azért nem árt gyakorolni, mielőtt valaki étteremben próbálja ki az evőpálcikát! Remek lehetőséget ad, ha házhoz rendeljük a sushit és odahaza próbálkozunk. Menni fog, csak gyakorolni kell!
 


Kapcsolat

  • La-Guna Étterem & Mori Sushi

    Cím: 1215 Budapest,
    Bajcsy Zsilinszky u. 47.

    Online rendelés leadása ITT »»»
    Szállítási kerületek:
    I, II, III, V, VI, IX, XI, XII, XIII, XX, XXI,
    XXII, XXIII

    Rendelés: +36 1/788-8147
    Asztalfoglalás: +36 1/787-9522

    Web: www.lagunaetterem.hu
    asztalfoglalas@lagunaetterem.hu 
  • IMÁZS Étterem

    Cím: 1067 Budapest,
    Hajós utca 16-18.

    Online rendelés leadása ITT »»»
    Szállítási kerületek:
    I, II, III, V, VI, VII, VIII, IX, XI,
    XII, XIII.

    Rendelés: +36 70/425-0201
    Asztalfoglalás: +36 1/269-3263

    Web: www.imazsetterem.com
    info@imazsetterem.com
  • La-Guna Sushi Bar

    Cím: 1193 Budapest,
    Üllői út 216/8

    Online rendelés leadása ITT »»»
    Szállítási kerületek:
    VIII és IX bizonyos területei,
    X, XVIII, XIX,
    valamint Gyál és Vecsés

    Rendelés: +36 70/425-0090
    Asztalfoglalás: +36 1/280-0845

    Web: www.lagunasushi.hu
    sushilevelezes2@gmail.com